2.rész - "Ez egy nagyon rossz ötlet volt"

"Nézz bele a tükörbe, engedj a fájdalomnak, majd emlékezz egész nap arra a szempárra, akiért érdemes boldognak lenned, hogy átvészelhesd a fájdalmas pillanatokat." - Hayley Mills.

  A nagy sietségben meg sem néztem hány óra lehet, viszont amint hazaértem rá kellett jöjjek igen korán van még, hiszen anya sem kelt fel. Sóhajtva bújok ki a cipőmből, ugyanis tudom, hogy hamarosan vallatáson fogok átesni, ha akarok, ha nem. Lehet hogy húsz éves vagyok, de eddig még sosem maradtam ki úgy, hogy ne szóljak neki, egészen tegnap estig. Igaz, hogy Neal megmondta neki, viszont anyát ismerve kicsit sem fogja érdekelni. Meg akarja majd ismerni a fiút, akinél az éjszakát töltöttem, én pedig úgy fogom érezni, hogy a hazugságunk egyre több hazugságot követel. Nem akarom átverni a szeretteimet és Harry-t sem szeretném ebbe az egészbe belekeverni, mivel biztos vagyok benne neki is annyira kínos lenne, mint nekem. Belementünk egy játékba, de arról egyáltalán nem volt szó, hogy teljes egészében úgy viselkedünk, mintha együtt lennék, a szülőkkel való találkozás pedig pontosan ezt jelentené.
  - Szabad megtudnom hol voltál, kisasszony? - hallok meg egy ideges hangot, mire ijedten ugrok egyet. Tekintetem anyára vezetve próbálok meggyőződni róla mennyire vagyok nagy bajban. Dühös, viszont látok még valamit a szemeibe, ami megnyugvással tölt el. - Ne nézz rám ilyen nagy szemekkel, mert semmit sem érsz el. Pontosan tudod mi bánt. Tisztában vagyok vele, hogy már nem vagy kislány, viszont amíg itt laksz velem elvárom tőled, hogy közöld velem, ha nem töltöd itthon az éjszakát, és ezt te tedd meg ne kérj meg rá helyetted valakit.
  - Tudom, anya - sóhajtok fel. - Hidd el szólni akartam, csak elaludtunk és mikor felébredtem, akkor már Neal szólt, hogy elrendezte a dolgokat. Hidd el nem így terveztem, sosem kérnék tőle ilyet, sőt én nem is tudtam róla, csak Nikki mondta neki, hogy leléptem és gondolom csak segíteni akart - magyarázkodom.
  - Nem számít már, most viszont szeretném, ha elmondanád nekem kinél töltötted az éjszakát? - vonja fel a szemöldökét, és azt is szeretném még tudni miért nem tudok a barátodról?
  - Ebbe most ne menjünk bele - nyögök fel. - Elkések, ha nem kezdek el készülni - mutatok a szobám felé. - Ígérem, majd mesélek, de nem most - hazudom. Eszem ágába sincs említést tenni Harry-ről.
  - Később úgyis kiszedem belőled - teszi karba kezeit. - Nem menekülhetsz előlem.
  - Programom van - nézek vissza rá a lépcsőről. - Bocs.
  - Hát persze, örökké úgysem leszel képes titkolózni előttem, ha nem tőled tudom meg, elhiheted, hogy gondolkodás nélkül kérdem meg Neal-t, majd keresem meg az illetőt - makacskodik, mire nekem az egekbe szökik a pulzusom, hiszen tudom, hogy igazat mond, képes rá.
  - Elmondom, de nem ma - hagyom rá.
 Elképzelésem sincs, hogy fogok ebből kimászni, de semmiképp sem engedhetem, hogy Harry találkozzon anyával. Az is igazán kínos, amikor a pasid mutatod be a szüleidnek, de ha az illető, nem is a barátod, csak a pótlékod, vagy mi a fenéd, akkor ezerszer rosszabb és kizárt, hogy én kiteszem magam ennek és Harry-t.
  A szobámba érve, egyből a fürdőbe veszem az irányt. Fél órám van elkészülni, ami engem nézve kizárt dolog.
  Öt perce el kellett volna indulnom, de én még mindig a szobámban ücsörgök egy száll törölközőben. Tudom, hogy csak magamnak keresem a bajt, de ha már lekéstem az óra kezdetét semmi kedvem késve beesni az ajtón, hogy mindenki engem bámuljon és őszintén azt sem igazán tudom mit mondjak Harrynek, hogy csak úgy leléptem. Nem tudom, hogy érdekelni fogja-e a dolog vagy csak én dramatizálom túl az egészet, de eddig még sosem voltam ilyen helyzetben szóval senki sem lepődhet meg rajta, hogy kicsit bepánikoltam. Na jó inkább nagyon. Ahogy reggel felébredtem és észrevettem a helyzetünket abban a pillanatban még biztonságban éreztem magam, aztán a semmiből fejbevágott a tudat, hogy mit is csinálok. Be kell vallanom, hogy amikor belementem az egészbe nem igazán gondoltam teljesen át a helyzetet. Nem, egyáltalán nem bánom az egészet, mivel annak ellenére, hogy néha teljesen bepánikolok tőle sokkal jobban érzem magam, csak fura az egésze. Néha úgy érzem, mintha barátok lennénk extrákkal és ha jobban belegondolunk, akkor így is van, ezzel csak annyi a gond, hogy ez sosem végződik jól. Könyvek, filmek, sorozatok, való élet ahol az egyik fél mindig felülírja az érzéseit. Tisztában vagyok vele, hogy a mi helyzetünk teljesen más, hiszen mindketten szerelmesek vagyunk, de attól még tartok tőle, hogy az egyikünk elgyengül majd, csak remélni tudom, hogy az nem én leszek, mivel nem bírnám ki azt a fájdalmat is. Belegondolni is rossz lenne, hogy egyik pasi sem engem akar... Nem, elég! Ez nem fog megtörténni, ha meg mégis, akkor véget vetünk az egésznek és mindenki megússza fájdalom nélkül.
  Vizes hajamba túrva lépek a szekrényemhez majd veszek ki belőle egy pólót és hozzá illő fekete nadrágot. A sminkkel nem igazán bajlódom, mivel csak egy órám lesz ezen kívül, viszont tudom, hogy utána faggatáson fogok részt venni, ahol nem egyszer fogok majd végigsimítani az arcomon idegességemben, amivel csak elcseszném az egész sminkem, szóval inkább kihagynám. Nikki le fog támadni, ahogy utána Neal is, este pedig anya is folytatni fogja, hacsak nem szabadulok meg tőle valahogy, viszont azt nem hiszem, hogy képes lennék még egy ottalvós bulira Harryvel. Nikki pedig el lesz foglalva Evannel.
  A táskám felkapva lépek ki az ajtón, mielőtt még a következő órám is lekésném, ám a sors megint közbeszól.
  - Eltűntél! - szólal meg egy mély hang, aminek a következtében kiesnek a kezemből a kulcsok és a pulzusom is az egekbe szökik. Harry az oszlopnak dőlve bámul, miközben ajkára halvány mosoly kúszik bénázásom miatt.
  - Én csak... - kezdek bele, de egy legyintéssel belém foljtja a szavakat.
  - Nem kell magyarázkodnod Hayley, nem azért jöttem, csak tudni szerettem volna, hogy jól vagy - néz a szemeimben.
  - Semmi bajom, azon kívül, ha nem sietek akkor a következő órám is lekésem - túrok a hajamba. - Mi lenne, ha ezt sétálva folytatnánk? - mutatok az egyetem irányába.
  - Miért vagy ilyen feszült? - szollal meg miután elindulunk. - Ne próbáld tagadni az egész testedből csak úgy árad a feszültség - teszi hozzá, mielőtt még letagadhatnám.
  - Én csak nem tudom, hogy nézzek a szemébe, anélkül, hogy ne lássa mennyire összetört a tegnapi üzenetével - sóhajtok fel. - Ismerem és tudom, hogy meg fogja kérdezni ki vagy, vagy ha nem is teszi, akkor majd a folyosón lát meg minket. Meg kell neki magyaráznom az egészet, csak nem szeretném, hogy az jöjjön le neki, hogy beléd vagyok szerelmes, nem pedig belé, bár kit akarok áltatni, egyszer sem vette észre, hogy szeretem próbálkozzak bármennyire is - nevetek fel fájdalmasan.
  - Erről már beszéltünk - fordít maga felé. - Nem biztos, hogy olyan rossz lenne, ha ezt feltételezné. Nem ismerem ez igaz, viszont magamból kiindulva mondom. Ha nekem tetszik valaki és úgy érzem ő mást szeret, akkor féltékeny leszek az adott személyre, ha ő is érez irántad valamit, akkor észre fogod venni.
  - Akkor Summer, hogy nem jött még rá? - csúszik ki a számon. - Bocsánat... - teszem hozzá gyorsan - én nem akartam csak kicsúszott.
  - Ne kérj bocsánatot, tegnap én is mondtam dolgokat, amiket nem kellett volna - vonja meg a vállát. - A kérdésedre a válasz pedig szerintem észrevette csak figyelmen kívül hagyja, mert neki Neal jön be vagy túl vak. Bár szerintem az előbbi valósághűbb.
  - Elcseszett egy helyzet a miénk, Harry - fordulok sarkon, majd indulok tovább, mielőtt ismét gondolkodni kezdenék, aminek következtében valószínűleg könnyekben törnék ki.

&&&

  Harry végig velem jött, pedig ő be se kellett jöjjön. Az utolsó mondatom óta én meg sem szólaltam egész úton, viszont bármit megadtam volna, annak érdekében, hogy megtudjam mi jár az ő fejében. Nem kellett rá tekintenem ahhoz, hogy tudjam engem néz, és próbál olvasni rólam. Ezt mindig megérzem, mivel ki nem állhatom, ha ezt teszik. Nem szeretem, ha olvasni próbálnak rólam, mivel azt gyengeségnek tekintem. Ha valakinek sikerül annyira kiismerni, hogy ránézésre meg tudja mondani mit gondol, akkor ismeri a gyengeségeidet, amit lehet nem fog kihasználni, viszont a jövő bármit hozhat, amivel ez megváltozhat és akkor ott támad, ahol tudja, hogy fájni fog.
  Annak ellenére, hogy Harryvel elég sokat beszélgettünk még mindig úgy érzem, hogy számomra ő egy nagy kérdőjel. Hatalmas falat húzott maga köré és nem igazán érzem azt, hogy be szeretne engedni, legalábbis még biztosan nem. Azt, hogy ő pontosan mit gondol Summer és Neal helyzetéről sosem fejtette nekem ki, általában én vagyok az, aki kiborul és nem tudja magát visszafogni, nem pedig ő. Neki elég ha csak ül egy helybe és egy adott pontot bámul csendben. Nekem sose volt ennyi elég. Mindig ki kellett magamból adjam a gondjaim, vagy sírással vagy beszéddel, de a csend az teljesen felemésztene.
  - Hová sietsz ennyire? - szalad utánam Nikki. - Az biztos, hogy nem mész sehová, amíg nem mesélsz nekem egy kicsit. Úgyhogy most szépen beülünk valahová meginni egy kávét, ahol szépen elmeséled nekem ki az a pasi, aki majdnem felfalt a szekrényeknél - vigyorog rám.
  - Jó, legyen, de maradjunk az egyetemen, mert utána még találkoznom kell valakivel - sóhajtok fel megadóan.
  Nem tudom ebből mi fog kisülni, de megpróbálom valahogy megjegyezni, amit Nikkivel fogok közölni, mert ugyanezt Harrynek is el kell majd mondanom, ha nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy más lesz a történetünk. A hazugság kitalálása sose ment jól, de ebben a pillanatban valahogy mégis csak úgy dőlnek belőlem a szavak, és egyáltalán nem olyan bénán, ahogy azt pár perccel ezelőtt elképzeltem.
  - Várjunk - emeli fel a kezét - azt akarod mondani, hogy te Harryvel randizol? Azzal a Harryvel, akiért olyan sok lány odavan, de ő valamiért mindenkit elhajt magától, kivéve ha nem akar egyet szórakozni? Harryvel, akiért mindenki odavan?
  - Ni, megmondod nekem, hogy miért ismételed ugyanazt a mondatot kicsit átalakítva? Igen, Harryvel randizom, de ez nem olyan nagy szám - vonom meg a vállam.
  - Mi nem olyan nagy szám, drága? - hallok meg egy mély hangot a hátam mögül. Nikki csillogó szemeiből persze egyből leesik ki is áll mögöttem, bár ez a hangjából is észrevehető. - Szia, Harry vagyok - mutatkozik be a velem szemben ülő lánynak. - Elvitte a cica a nyelved, Hayley? - vágódik le mellém vigyorogva.
  - Dehogy - nevetek fel zavartan - csak nem számítottam rá, hogy itt vagy mögöttem - nézek rá.
  - Talán rólam volt szó? - vonja fel a szemöldökét. Leír róla, hogy az egészet azért csinálja, mert tisztában van vele, hogy zavarban vagyok. Élvezi. De ha játszani akar, akkor azt én is tudok.
  - És ha igen? - fektetem kezem a combjára, aminek köszönhetően megrándul a lába. - Amúgy pedig nem rólad volt szó, tudod csajos témák, amikhez a pasiknak semmi köze - kacsintok rá.
  - Gyerekek, nem mintha zavarni akarnék, de azt hiszem elég jól érezhető közöttetek az a bizonyos szikra, és kezdem azt érezni, hogy talán útban vagyok, amúgy Nikki vagyok - int egyet. - És most magatokra hagylak titeket - áll fel. - De ezt majd folytatjuk - szól oda nekem, mielőtt sarkon fordulna.
  - Azt hiszem a barátnődet másodjára is sikerült elijesztenem - nevet fel. - Amúgy az előbbit megjegyeztem - kacsint rám. - És garantálom, hogy a bosszúm akkor fog lecsapni rád, amikor nem is számítasz rá.
  - Mennyit hallottál abból, amit beszéltünk? - térek a lényegre, figyelmen kívül hagyva a fenyegetését. Elég sok mindent meséltem neki és ha Harry az ajtóban állt, akkor simán hallhatott mindent.
  - Eleget - vigyorog. - Tehát jól csókolok, szeretnéd, ha megint bebizonyítanám neked? - hajol hozzám közelebb, mire pír szökik az arcomra. Pont ezt nem lett volna szabad meghallania. De hát a sors ott tesz keresztbe, ahol csak akar. - Vagy inkább szorítsalak a falhoz és úgy tegyem, mint tegnap a szekrényeknél? Jól áll ez a szín.
  - Fejezd be - sütöm le szemeim. - Az utolsót nem is én mondtam - suttogom.
  - De nem is tagadtad, amikor azt mondta, hogy szexi - simít ki egy elszabadult tincset a szememből. - Nincs abban semmi rossz, ha így gondolod, nézz rám, szeretek úgy kommunikálni másokkal, ha ők a szemembe néznek, és nincs miért zavarba lenned - teszi hozzá.
  - Ha azt mondom, igen én is úgy gondolom, akkor leakadsz a témáról? - kérdem halkan, mire a vigyora szélesedik. - Igen, én is annak tartottam, de ez nem jelent semmi - nézek a szemeibe.
  - Nekem igen - suttogja, mielőtt az államat megfogva maga felé húzza a fejem, ezzel összeérintve az ajkainkat. Csókja most lágy, érzelmes, egyáltalán nem olyan vad, mint a tegnapiak. Szeretném elengedni magam és a hajába túrni, de nem megy, mert érzem, hogy valami történt, csak azt nem tudom micsoda. - Engedd el magad - motyogja.
  Meghúzza az alsó ajkam, aminek következtében sikerül elmélyíteni a csókunkat és azt is eléri vele, hogy leszarjam mi is az oka, hogy ilyen lett egyik percről a másikra. Karjaimat a nyakába akasztva vonom magamhoz közelebb, amit ő egy morgással díjaz. Pár másodperc után a homlokát az enyémnek döntve néz szemeimbe.
  - Bevált - suttogja.
  - Micsoda? - kérdem értetlenül. - Miről beszélsz?
  - Amit reggel mondtam neked. Minket nézett szinte a csók kezdete óta, majd idegesen távozott, abban bízva, hogy senki sem látta őt, de én láttam. Bevált. Féltékeny rám.
  - Mi van? - emelem feljebb a hangom, elhúzódva tőle. - Ugye te most viccelsz velem? Én nem akartam ezt, pontosan tudod mi a véleményem erről és most te... - túrok a hajamba idegesen. - Beszélnem kell vele! - állok fel.
  - Dehogy kell! - kapja el a kezem és ránt vissza. - Neked most szépen le kell nyugodnod. Nem tettél semmi rosszat és amúgy is az, hogy féltékeny egy baromi jó jel, mi a fenéért vagy kiakadva?
  - Mert nem akarom, hogy azt higgye másé vagyok! - kiáltok rá. - Nem hiheti ezt.
  - Nyugodj meg, és bízz bennem, tudom mit csinálok - próbálkozik.
  - Tudod? Igen? - nevetek fel. - Ha annyira beválna a féltékenységi terved, akkor Summer már legalább ötven csajt kinyírt volna minimum a tekintetével, de ez egyszer sem fordul elő, mindenkire kedvesen néz, még rám is, pedig én egyáltalán nem úgy nézek rá! - tárom szét a karjaim. - Ez egy nagyon rossz ötlet volt.
  - Oké, Hayley, én ezt egyszer mondom el neked! A lányok mások, és mi megint mások vagyunk, ti egyből feladjátok és elmenekültök, ha valami történik az általatok kedvelt féllel, és a sarokban ülve rinyáltok, míg valaki össze nem kapar titeket a földről! Mi felhúzzuk magunkat és valószeg miután átgondoltuk az egészet és lenyugodtunk, cselekszünk!
  Döbbenten nézek rá. Nem akarom elhinni azt, amit mondott. Hiszen, amit az előbb mondott az rám teljesen igaz. Ezzel sikerült eltalálni azt a pontot, ami ebben a percben a legjobban fáj. Tudom, hogy a Summeres dologgal messzire mentem, de azért nem kellett volna ezt mondania. Pontosan tudom, hogy szerencsétlenség vagyok, aki elmenekül, ahelyett, hogy szembenézne a gondokkal. Akaratom ellenére is könnyek gyűlnek a szemeimbe. Látom rajta, hogy szép lassan realizálja mit is mondott az előbb, de már késő visszavonnia.
  - Én... - nem várom meg, hogy befejezze, elrohanok a folyosó felé, majd a kanyar után a hátam a hideg falnak döntöm. Hallom a lépteit, tudtam, hogy utánam fog jönni, de hiába menekülnék egyszer szembe kellene nézzek vele. - Hayley - szólal meg halkan, ahogy egyre közelebb ér hozzám - nézd, ó a francba is. Nem akartam azt mondani, amit mondtam. Viszont azt komolyan gondoltam, amit rólunk mondtam. Lépni fog, csak idő kell neki. Kérlek ne sírj - érinti meg a derekam közelebb húzva magához. Tudom, hogy el kellene őt löknöm, hiszen miatta borultam ki, de az a baj, hogy nem haragudhatok rá olyan dologért, amiben igaza van. Menthetetlen vagyok. Karjaimat a nyakába akasztva bújok hozzá, miközben ő egyik kezével a hátam simogatja, nyugtatásképpen. - Meglátod, hogy minden rendben lesz - puszil a hajamba.
  - Nem tudhatod - motyogom a mellkasába.

Sziasztok! Sajnálom a kihagyást, teljesen elmerültem egy olyan világba, amiből minél hamarabb szabadulni akarok, de sajnos még hátra van pár napom. Vizsgaidőszak. A kedvencem egész évben. Nem könnyű, és nagyon elveszi az időd, de ma úgy éreztem be tudom fejezni a részt és sikerült is, pedig tanulnom kellene, de hát még hosszú az éjszaka. A következő rész 25.-e után érkezik majd. Remélem megértitek a késést. Hamarosan jelentkezem. 

1.rész - "Styles mátol a pasim vagy, remélem tudsz róla"

Ha már minden reményed elszállt, mosolyogj, hogy senki se tudja meg milyen sebezhető vagy abban a pillanatban. - Hayley Mills.

  - Tegnap Evan annyira aranyos volt... - ábrándozik Nikki, mire én magamban már csak a szemeim forgatom. A tökéletes pár, akik a legcukibbak az egész egyetemen. Hánynom kell. Persze örülök, hogy az én örült barátnőm boldog, de nem vagyok kíváncsi a részletekre, főképpen nem úgy, hogy én sosem lehetek olyan boldog azzal a személlyel, akivel szeretnék. - ... aztán azt mondta, hogy szeret és egy nap majd igazi gyűrűt húz az ujjamra - folytatja. Négy éve vannak együtt és tegnap volt az évfordulójuk. Az utolsó szavaiból ítélve gyűrűt kapott tőle, ami nem eljegyzési, de egyszer majd az lesz. Csodás.
  - Örü... - kezdek bele, de képtelen vagyok befejezni, mivel hátulról elkap valaki, majd a szekrényekhez nyomva csókol meg. Időm sincs reagálni, de amint észhez térek és megcsap az illata, már tudom, hogy Harry az, így kezeim a nyakába akasztva viszonzom a tettét, mivel ebben a pillanatban nekem is szükségem van rá.
  Ajkai szenvedélyesen falják az enyémeket, mintha nem is az egyetem kellős közepén lennék, ahol valószínűleg minden egyes szempár ránk szegeződik, köztük a barátnőmé is, aki biztosan nagyon ki lesz rám akadva, mert eltitkoltam előle, hogy "barátom" van. Ezzel itt már csak annyi gond van, hogy Harry minden csak nem a barátom, inkább csak egy támasz, aki ott van, ha szükség van rá, de persze ezt Nikkinek sosem mondhatom a szemébe, mert kiakadna aztán pedig magyarázatot követelne. Szóval marad a pasi. Tehát Styles mától a pasim vagy, remélem tudsz róla.
  - Sajnálom - zihálja, miután cuppogva elválnak az ajkaink. Szemeim még mindig csukva vannak, amikor homloka az enyémet érinti. Mindketten nehezen vesszük a levegőt, miközben körülöttünk valószínűleg mindenkinek elakadt a lélegzete. Hát ez van, srácok.
  - Nem gond - pihegem. - Tudod - hajlok a füléhez, hogy senki se hallhassa meg, amit mondani készülök neki - mindig is imádtam a heves embereket.
  - Akkor örülhetsz, mert sokszor lesz ilyenben részed - nevet fel miközben hátrébb húzódik, így számomra rálátást nyújtva Nikkire, akinek az álla a földet súrolja.
  - Khm - köhint, mire mindketten rá kapjuk a tekintetünket. - Asszem én megyek - mutat maga mögé - és hagylak titeket beszélgetni, vagy valami ilyesmi - kuncog fel zavartan.
  Meg sem várva a válaszunk fordul sarkon és rohan a szekrényeink irányába. Nevetve dőlök Harry mellkasának, mivel ilyennek még sosem láttam ezt a lányt ezelőtt. Még egy plusz pont a zöld szemű hurrikánnak, hogy lesz mivel szívassam, ha úgy lesz kedvem.
  - Azt hiszem kicsit megijesztettük a barátnőd - néz le rám vigyorogva.
  - Szerintem csak nem hitte volna, hogy én ilyenre is képes vagyok - vonom meg a vállam. - Nem lehet őt olyan könnyen megijeszteni ilyesmivel, ugyanis igazán otthonosan mozog a dolgokban - legyintek. - Viszont köszi szépen, hogy most magyarázkodnom kell, mivel valószínűleg azt szűri le ebből az egészből, hogy a pasim vagy - csapok a mellkasára.
  - Na és? - vonja fel a szemöldökét. - Lehet, hogy nem vagyok az, de nem szeretném, hogy rossz szemmel nézzenek rád, mivel nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy ilyet látnak tőlünk, úgyhogy nyugodtan mondhatod, hogy a a pasid vagyok, édesem - kacsint rám.
  - Seggfej - húzom mosolyra szám. - Szóval, akkor vegyem ezt úgy, hogy együtt  vagyunk, miközben mindketten mást szeretünk csak azért, hogyha szomorúnak vagy egyedül érezzük magunkat, akkor a másik legyen a gyógyír rá?
  - Pontosan ebben egyeztünk meg - biccent felém. - Egy nap mindketten be fogjuk vallani az adott személyeknek az érzéseinket és akkor a mi kapcsolatunk véget ér, de addig miért ne hitethetnénk el mindenkivel, hogy milyen boldogok vagyunk együtt? - vonja fel a szemöldökét.
  - Tudod, alig ismerlek pár napja, de olyan, mintha már ezer éve találkoztunk volna - kezdek bele. - Azt hiszem örülök, hogy neked ütköztem azon a napon.
  - Igen - erőltet magára egy mosolyt. - Minden rosszban van valami jó is. Megtudtam, hogy kibe szerelmes a lány, akibe én vagyok és közben azt is észrevettem, hogy egy másik személy szerelmes a pasiba, csak ő nem veszi ezt észre, mert neki az a lány tetszik, aki nekem, de ha mindez nem történik meg, akkor mi sosem találkozunk - hadovál össze vissza.
  Igen, a mi találkozásunk nem az a szokásos. Én éppen Neal társaságát élveztem, akibe már gyerekkorom óta szerelmes vagyok, amikor ismét meghallottam azt a szót, amit szívből gyűlölök. Tizenkét éves korom óta szerelmes vagyok belé, ő akkor majdnem tizenhét volt, de én nem tehetek róla, hogy beleszerettem. A szívnek nem lehet parancsolni, így nem csoda, hogy nekem sem sikerült. Segített nekem a tanulásban, vigyázott rám és most évekkel később már a tanárom lett, viszont az érzéseim még mindig élesek, annak ellenére, hogy ő sosem tekintett rám lányként, csak mint a húgicája. Persze, hogy fáj, de semmit sem tudok tenni ellene, ez van, el kell fogadnom, hogy míg gyáva vagyok neki bevallani az érzéseim, halálra van ítélve bármilyen komolyabb kapcsolat is közöttünk. Azon a reggelen, ismét a tudtomra adta, hogy mennyire örül annak, hogy egy ilyen kislány, mint én közel áll hozzá, akire úgy tekinthet, mint a húgára, akire mindig is vágyott. Ám a beszélgetésünket megzavarta Summer. Már a nézéséből tudtam, hogy randizni fognak, kiismertem az évek teltével. Abban a pillanatban mentettem ki magam, amint tudatosult bennem, hogy mit is jelentenek egymásnak, viszont a könnyeim kitörését csak a küszöb átlépéséig voltam képes visszatartani, ahol egyenesen beleütköztem Harrynek, akinek a szemeibe ugyanaz a szomorúság és bánat tündökölt, mint az enyéimben. A szerelmeink egymásba szerelmesek, és nem nagy esély van rá, hogy ők mint tanárok egyszer majd mellettünk kötnek ki, de mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Szeretem őt, ahogy Harry is Summert, aki mellesleg gyönyörű, ami én sosem leszek...
  - Hayley - fogja kezei közé az arcom - mi a baj? - lép közelebb hozzám, hogy a többiek ne tudják észrevenni könnyes tekintetem. - Megint ő? - kérdi szomorúan, mire én csak egy aprót bólintok. - Gyere, azt hiszem mi most kihagyjuk ezt az órát - húz magához, hátam simogatva.
  - Mi a baj velem? - szipogom. - Miért néz levegőnek, mikor már annyi mindennel bepróbálkoztam, hogy észrevegyen engem? Miért vagyok még mindig láthatatlan számára?
  - Nincs semmi baj - suttogja a fülembe, miközben egy lágy puszit nyom a halántékomra. - Itt vagyok, nem vagy egyedül, meg fogjuk oldani, mivel mindketten tudjuk, hogy ez a helyes, de addig itt vagyunk egymásnak, mindig, amikor csak szükségünk van valakire, ahogy ebben a pillanatban neked szükséged van egy támaszra, vagyis rám. Most pedig húzzunk innen - ölel magához, miközben lassú léptekkel megindul, míg én lehajtott fejjel szívom magamba az illatát.

&&&

  Tíz perc múlva már a szobájában vagyunk, amiben szerencsére egyedül lakik. Nem tudtam volna mások szemébe nézni, ilyen állapotban. Én az ágyán fekszem, kicsit nyugodtabb lélekkel, míg ő a földön ül, teljesen a gondolataiba merülve. Mindketten elcseszettek vagyunk, de legalább számíthatunk a másikra a nehéz pillanatokba.
  - Harry? - szólítom meg halkan. Lassan felém fordítja a fejét várva, hogy megszólaljak. - Szerinted mennyi esélyünk van arra, hogy egyszer azokkal a személyekkel legyünk, akiket tényleg szeretünk?
  - Fogalmam sincs, Hayley - túr a hajába. - Szeretnék hinni benne, hogy minden ember megkaphatja azt a személyt, akit szeret, de elég nehéz, amikor észreveszed hogyan néznek ők egymásra. Summer totál bele van zúgva Nealbe, és ez azt hiszem fordítva is kezd igaz lenni... - suttogja, mire nekem összeszorul a szívem. Szemeimbe újból könnyek gyűlnek, de most nem engedem őket szabadjára, mély lélegzeteket véve próbálom csillapítani előtörni készülő érzéseim. - Hé - érinti meg a kezem - sajnálom, nem úgy értettem... én csak, mindegy ez az egész egy kibaszott nagy faszság.
  Tudom, hogy sosem akar megbántani, amikor szóba kerül ez a téma, de valahogy mégis sikerül. Ahányszor csak róluk beszélünk, az én szemeimbe könnyek szöknek, pedig sosem voltam az a sírós lány.  Mindig nevettem és mosolyogtam, de most amikor kettesben vagyunk, csak sírni van kedvem. Össze vagyok törve és félek, hogy ez már sosem fog javulni. Nem azért, mert Harry nem jó támasz, nagyon is az, viszont ő sosem lesz Neal. Annak ellenére, hogy jól érzem magam vele, ő csak Harry, aki eljátssza, hogy a barátom, aki megkaphat bármikor, míg össze nem szedem magam a kitálalásra. De eljön egyáltalán az a nap valaha? Képes leszek a szemébe mondani, majd nagy valószínűséggel elfogadni, amikor elutasít? Nem, valószínűleg sosem, de meg kell próbálnom. Muszáj.
  - Hayley - suttogja ismét a nevem, viszont én képtelen vagyok megszólalni vagy ránézni. Az egész testem remeg. Halk káromkodást hallok, majd érzem, ahogy mellém ül az ágyra. - Sajnálom - ültet az ölébe, miközben szorosan ölel - nem akartalak felzaklatni, ismét - morogja a fülembe. Én tényleg nem akartam elsírni magam. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam magam, de nem megy. Ki akar törni belőlem, én pedig meg kell adjam neki, hiába szégyellem magam Harry előtt. Biztos vagyok benne, hogy egy gyenge kislánynak tart, aki bármelyik pillanatban összeroppanhat egy nagyobb súly alatt. - Végy egy mély lélegzetet, Hayley - motyogja aggódva. - Hallod, lélegezz mielőtt rosszul leszel - kérlel.
  - N-nem megy - kapkodok levegő után.
  - Dehogynem - fogja kezei közé az arcom. - Itt vagyok veled és nem engedem, hogy összeomolj, mert én képtelen vagyok befogni a szám - morogja a szemeimbe nézve.

&&&

  Elérte, hogy megnyugodjak, miközben a karjaiban tartva ringatott, viszont nem tudta kiverni az elmémben keletkező képeket. Belülről felemésztettek és bár nem mondott semmit, tisztában vagyok vele, hogy látszik rajtam, hogy egyáltalán nem vagyok jól, csak próbálom erősnek mutatni magam. 

  - Kihagytuk az egész napot - sóhajtok fel. - Azt hittem csak egy óra lesz...

  Ciki helyzetbe hozom magam. Legszívesebben felállnék és kirohannék, de képtelen vagyok befogni. Meg akarom törni a csendet. Muszáj valamit kitalálnom mielőtt bedilizek a gondolataimtól.

  - Szerintem a barátnőd már biztosan azt hiszi, elraboltalak és éppen rosszalkodunk valahol - nevet fel. - Mellesleg félpercenként rezeg a telefonod, nem akarod megnézni? - pillant rám.

  - Basszus - kapok utána. Harminc olvasatlan üzenet, és tizenöt nem fogadott hívás. - Baszki - motyogom, miközben megnézem kitől érkeztek. -A francba! - csapok a combomra.

  - Hé, mi a baj? - néz végig a feszült testartásomon Harry. - Ki az, aki ennyire meg akar találni?

  - Neal - suttogom. - Kihagytam az óráját és beszélt Nikkivel, aki közölte vele, hogy veled léptem le - teszem hozzá szomorúan. - És tudod mi a legrosszabb? - nézek a szemeibe. - Nem azért írt, hogy leszidjon, hanem jó szórakozást kívánni és ne is foglalkozzam anyával, mert ő majd lerendezi - nevetek fel megtörten. - Tényleg semmi esélyem nála - dobom az ágyra a telefonom, miközben fel-alá kezdek járkálni a szobában. - "Nyugodtan maradj a barátoddal, anyud majd én elintézem, és csak semmi rosszalkodás...", hogy mondhat ilyet? - túrok a hajamba. - Haza kell mennem! - állok meg, majd a táskám kezdem kutatni a szemeimmel.

  - Nem - kapja el a karom, Harry - ha most elmész, azzal csak rosszabb lesz minden, higgy nekem - fordít maga felé. - Maradj itt, ígérem, hogy nem lesz semmi, de ha most elengedlek holnapra teljesen összeroppansz, ebben biztos vagyok - néz a szemeimbe.

  Nem értem, hogy miért akarja, hogy maradjak, hiszen sosem aludtunk együtt még, sőt ez még benne sem volt a tervbe. Azt sem igazán értem mitől akar megóvni, mert a szavaiból ez jön le. Döbbenten nézek rá, próbálva megfejteni, sikertelenül.

  - Mi a fenéről beszélsz? - nyögöm ki végül. - Ha most nem megyek haza, azt fogja hinni, hogy szerelmes vagyok beléd - jelentem ki.

  - Nézd, ha most hazamész, akkor meg azt fogja hinni történt valami és meg akar majd vigasztalni. Abban a pillanatban neked jól fog esni, viszont utána amikor rájössz, hogy miért tette teljesen magad alatt leszel és én nem akarom, hogy szomorú légy, ha meg tudom akadályozni. A vigasza neked teljesen másképpen jönne le, mint ahogy ő szeretné. Ha pedig itt maradsz, akkor azt fogja hinni fontos vagyok neked és talán féltékeny lesz, amivel talán kiderül, hogy érez-e irántad valamit - ecseteli.

  - Túl sok a talán benne - adom a tudtára mogorván - ezzel mindent el is ronthatok - közlöm vele. - De... abban igazad van, hogy a vigasza csak rosszabbítana a helyzeten - suttogom megadóan. - Maradok.

  - Helyes - húz magához, majd ajkát az enyémre tapasztja - hidd el így lesz a legjobb - suttogja a számra.

  Kezei a derekam ölelik, miközben ajka megállás nélkül az enyémet falja. Teljesen egymáshoz simulunk, érzem a szívverését és azt is, hogy fel van izgulva. Le sem tagadhatná, viszont tudom, hogy nem rám gondol, nem én vagyok az a lány, aki ezt váltja ki belőle, hanem Summer. Megmondta még az elején. Viszont nekem nem megy, még képtelen lennék vele lefeküdni, hiába vonzódom hozzá. Megígérte, hogy nem lesz semmi, ha itt maradok, de a tenyere mégis a pólóm alá került, miközben lágyan simogatja a bőröm. A kezeim, amik eddig a mellkasát érintették, lassan felkúsznak a nyakába, majd a tarkójára. Élvezem vele ezt az egészet, teljesen eltereli a figyelmem, de attól még nem tartom helyesnek, mégsem állok le, amikor felemel, én lábaimmal gondolkodás nélkül kulcsolom át a derekát.

  Érzem, ahogy mozgunk, majd az ágyra döntve jelenik meg fölöttem. Zöld szemei teljesen elsötétültek, és tiszta vágyat sugároznak. A kezei fel-le járnak a derekamon, hiszen az akciónknak köszönhetően a pólóm szinte teljesen felcsúszott. Homlokát az enyémnek döntve néz, próbálva eldönteni mit tegyen. Folytassa vagy azzal túl messzire menne, ezzel már csak az a baj, hogy én magam sem tudom.

  - Sajnálom - gördül le rólam, majd fekszik mellém. Szemem sarkából felé pillantok, a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, miközben próbálja visszafogni magát. - Nem lett volna szabad ezt csinálnom - fordítja felém a fejét. - Megijesztettelek - jelenti ki idegesen, ahogy engem néz.

  - Tessék? - nyílnak nagyra a szemeim. - Nem ijesztettél meg, ezt honnan...

  - De megijesztettelek. Az egyik pillanatban még úgy éreztem akarod, aztán az egész tested megfeszült és a szemeid rémületet tükröztek - túr a hajába idegesen, miután felült. - Megijedtél tőlem - suttogja maga elé.

  Jézusom - esik le miről beszél. Ő azt hiszi tőle ijedtem meg, de igazából csak magamtól, mert amikor ott feküdtem alatta tudtam, hogy mi következik, le akartam magam állítani, de a másik részem sokkal erősebb volt. Ő nem akart leállni, csak ez ijesztett meg, nem pedig ő, de ezt ne mondhatom el neki, mert valószínűleg teljesen más jönne le neki mint kellene. Azt hinné kezdek beleszeretni és ez nem igaz. Egyáltalán nem.

  - Harry - ülök fel én is - nem tőled ijedtem meg - érintem meg a karját - csak a helyzettől, egy pillanatra. Sosem tettél és nem is fogsz olyat tenni, amivel megrémiszthetnél - suttogom.

  - Akkor mitől? - pillant felém. - Mondd el - kérlel. - Fejtsd ki, mert most csak a rémületet sugárzó szemeid látom magam előtt - teszi hozzá.

  Mi a fenét mondjak erre? Az igazságot. - vágja rá a tudatallatim. Meg fogja érteni.

  Várakozóan néz rám. Muszáj kitalálnom valamit, mert nem akarom, hogy olyasmit feltételezzen rólam, ami nem igaz. Hazudni sem akarok neki, de azt hiszem most ez a legjobb lehetőségem.

  - Az utolsó alkalmam nem igazán sikerült valami jól és szerintem csak azt juttatta az eszembe - mondtam az első dolgot, ami felmerült bennem. Hatalmas hazugság, hiszen még nem voltam senkivel, de ezzel tudom, hogy megnyugtathatom.

  - Sajnálom - fogja meg a kezem együttérzően.

  - Nem a te hibád - suttogom. Hatalmas bajban vagy Hayley, és csak te csináltad magadnak, gratulálok hozzá. - Itt maradhatok, akkor? - kérdem bizonytalanul.

  - Persze - biccent felém. - Adok egy pólót, aztán lezuhanyozhatsz ha akarsz - teszi hozzá, miközben felkel az ágyról és a szekrénye felé igyekszik. Egy teljesen fehér pólót dob az ágyra, majd bocsánatot kérve hagy magamra a szobájába.

&&&

  Este biztos voltam benne, hogy már nem fog visszajönni, viszont nem így lett, aminek nagyon örülök. Anélkül is elég kínos volt az egész helyzet, de ha reggelig meg sem jelent volna fogalmam sincs, hogy néznék a szemébe. Most pedig itt fekszem a csupasz mellkasán, miközben ő szorosan magához ölel, én pedig egyre vörösebb leszek tőle. Elalvás előtt mindketten az ágy szélén voltunk, hogy a francba kerültünk ilyen közel egymáshoz?

  Nagy nehezen sikerült kibontakoznom az öleléséből, majd a cuccaimat felkapva hagytam el a szobáját. Pont, mint egy ribanc, akinek nem lett volna szabad reggelig maradni. Pedig mi még le sem feküdtünk egymással. Tudom, hogy számon fog kérni, de azzal ráérek később foglalkozni, most csak haza kell jutnom innen, mielőbb.

Sziasztok! Itt az új rész. Remélem tetszett az előző és ez is fog. Sajnos nem tudom, hogy a következő időkben, hogy a részek, hogy alakulnak majd, mert kezdődik a vizsgaidőszakom, de megpróbállak nem cserben hagyni titeket. Köszönöm a megértést! Hamarosan újra jelentkezem.

Prológus - Kisujj eskü

A szerelem lehet szép, viszont lehet rohadtul fájdalmas, ha az a személy, aki iránt érzéseket táplálsz le se szar téged, mert számára csak egy gyerek vagy. - Hayley Mills.

  Lassan fél éve próbálom elhitetni magammal, hogy egy nap majd észrevesz engem. Minden nap keményen próbálkozom, hogy egyszer is úgy tekintsem rám, mint egy lányra, hiszen én már hosszú ideje bele vagyok esve, viszont ő csak barátként néz rám. Én csak egy barát vagyok számára.
  Mióta tegnap a fejemhez vágta, hogy mennyire örül, hogy egy ilyen csodás barátra tett szert, a szívem darabokra tört, én pedig már fogalmam sincs, hogy mit kezdjek magammal. Mélyen belül már most tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg én számára mindig csak egy barát leszek, próbálkozzak bármennyire is, de szeretném azt hinni, hogy igenis képes leszek magamba bolonditani őt. A remény hal meg utoljára, nem igaz?
  Most pedig itt ülök összetört szívvel egy fiú szobájában, aki hasonló helyzetben van, mint én. Mindketten reménytelenül szerelmesek vagyunk, csak nem egymásba, hanem egy olyan személybe, aki valószínűleg sosem lesz majd a miénk. De a vesztesek tartsank össze, igaz? Lehet, hogy nem ismerem, még a nevét sem tudom, de egy cipőben járunk és ennek köszönhetően hoztuk meg ezt a lehetetlen ígéretet, miszerint amíg be nem merjük vallani az érzéseinket a másik félnek, addig ha egyedül érezzük magunkat vagy csak szükségünk van egy ölelésre, mi ott leszünk egymásnak. De ha valamelyikünk kezd beleszeretni a másikba, akkor ez az egyesség megszünik létezni és mindketten ott folytatjuk, ahol az ismerkedésünk előtt tarottunk.
  - Biztos vagy benne, hogy nem fogsz belémszeretni? - vonja fel a szemöldökét a zöld szemű srác. - Tudom, hogy más személyt zártál a szívedbe, de a lányoknál sose lehet tudni, hogy mi történik, ha belemennek egy ilyen kapcsolatba.
  - Ne légy ennyire elszállva magadtól - forgatom meg szemeim. - Ez csak egy egyedüllét elleni kapcsolat, semmi több - jelentem ki. - Sosem leszek képes beléd szeretni, mert az én szívemet már elrabolták - nézek a szemeibe.
  - Rendben - biccent felém, majd a kezét felemelve nyújtja felém a kisujját. Gyerekes mosoly kúszik az arcomra, majd nevetve teszem én is ezt, miközben egymásba akasztom az ujjainkat.
  - Eküszöm - mondjuk tökéletesen egyszerre.
  Hosszú ideig nem engedjük el egymást, míg a másik szemeit kémleljük. Lehet, hogy baromság ez az egész, de egyedül már nem bírom és senkivel sem beszélhetek erről, mivel a többiek nem értenének meg, ellenben vele, aki pont ugyanolyan helyzetben van, mint én.
  - Harry vagyok - suttogja, hiszen még mindig nem ismerjük egymást. Hiába járunk egy egyetemre, ha a folyosókon csak elsétálunk egymás mellett, anélkül, hogy felfigyelnénk a másikra.
  - Hayley - mutatkozom be én is, majd ajkamat mosolyra húzva hajlok hozzá közelebb.
  - Sose feledd, hogyha megcsókollak vagy megérintelek, akkor én nem téged képzellek magamelé, hanem Summert, te pedig a saját szerelmed. Bármit teszek azt miatta fogom, nem miattad - adja még egyszer a tudtomra, én pedig bólintva jelzem, hogy megértettem. Nem telik egy öt másodperc, amint az ajaki találkoznak az enyémmel.
  Így ismertem meg Harry Stylest, és így lettünk egymás pótlékai vagy micsodái..

Sziasztok! Basszus nem hiszem el, hogy elfelejtettem tegnap kitenni a részt. Na de most itt van, remélem nem haragszotok rám nagyon, csak az utóbbi időben nem igazán voltam jól és még most sem vagyok, na meg a vizsgák is a nyakamon vannak, de annak ellenére még szeretnék írni, mivel imádok, és titeket sem akarlak cserben hagyni. Remélem tetszett a rész és várjátok az elsőt, ami két hét múlva szombaton érkezik. További szép estét!

Kezdés

Sziasztok! 

De fura újra bloggeren írni. Az utóbbi időben, inkább wattpad volt az, ahol az időmet töltöttem, de mivel itt kezdtem az írásaim, és a design még mindig közel áll hozzám, ha már nem is annyira, mint régen, de mindig úgy gondolom, hogy sokan akkor maradnak egy blogon, ha a kinézetét elfogadhatónak találják. De ennyit erről.

A címből már tudjátok, hogy miről fog szólni ez a bejegyzés. Igaz még nincs olyan sok rész előre megírva, de szépen haladok velük, ami azt jelenti, hogy nagyjából be tudom lőni, mikor lesz annyi megírva, hogy publikáljam a sztorimat, anélkül, hogy később majd hosszú szüneteket kelljen tartsak. De ebben a bejegyzésben, még egy aprócska ízelítő is szerepelni fog az egyik részből csak azért, hogy kárpótoljalak titeket.

  "- Sajnálom - zihálja, miután cuppogva elválnak az ajkaink. Szemeim még mindig csukva vannak, amikor homloka az enyémet érinti. Mindketten nehezen vesszük a levegőt, miközben körülöttünk valószínűleg mindenkinek elakadt a lélegzete. Hát ez van, srácok.
  - Nem gond - pihegem. - Tudod - hajlok a füléhez, hogy senki se hallhassa meg, amit mondani készülök neki - mindig is imádtam a heves embereket.
  - Akkor örülhetsz, mert sokszor lesz ilyenben részed - nevet fel miközben hátrébb húzódik, így számomra rálátást nyújtva Nikkire, akinek az álla a földet súrolja."

2018.05.12.