"Nézz bele a tükörbe, engedj a fájdalomnak, majd emlékezz egész nap arra a szempárra, akiért érdemes boldognak lenned, hogy átvészelhesd a fájdalmas pillanatokat." - Hayley Mills.
A nagy sietségben meg sem néztem hány óra lehet, viszont amint hazaértem rá kellett jöjjek igen korán van még, hiszen anya sem kelt fel. Sóhajtva bújok ki a cipőmből, ugyanis tudom, hogy hamarosan vallatáson fogok átesni, ha akarok, ha nem. Lehet hogy húsz éves vagyok, de eddig még sosem maradtam ki úgy, hogy ne szóljak neki, egészen tegnap estig. Igaz, hogy Neal megmondta neki, viszont anyát ismerve kicsit sem fogja érdekelni. Meg akarja majd ismerni a fiút, akinél az éjszakát töltöttem, én pedig úgy fogom érezni, hogy a hazugságunk egyre több hazugságot követel. Nem akarom átverni a szeretteimet és Harry-t sem szeretném ebbe az egészbe belekeverni, mivel biztos vagyok benne neki is annyira kínos lenne, mint nekem. Belementünk egy játékba, de arról egyáltalán nem volt szó, hogy teljes egészében úgy viselkedünk, mintha együtt lennék, a szülőkkel való találkozás pedig pontosan ezt jelentené.
- Szabad megtudnom hol voltál, kisasszony? - hallok meg egy ideges hangot, mire ijedten ugrok egyet. Tekintetem anyára vezetve próbálok meggyőződni róla mennyire vagyok nagy bajban. Dühös, viszont látok még valamit a szemeibe, ami megnyugvással tölt el. - Ne nézz rám ilyen nagy szemekkel, mert semmit sem érsz el. Pontosan tudod mi bánt. Tisztában vagyok vele, hogy már nem vagy kislány, viszont amíg itt laksz velem elvárom tőled, hogy közöld velem, ha nem töltöd itthon az éjszakát, és ezt te tedd meg ne kérj meg rá helyetted valakit.
- Tudom, anya - sóhajtok fel. - Hidd el szólni akartam, csak elaludtunk és mikor felébredtem, akkor már Neal szólt, hogy elrendezte a dolgokat. Hidd el nem így terveztem, sosem kérnék tőle ilyet, sőt én nem is tudtam róla, csak Nikki mondta neki, hogy leléptem és gondolom csak segíteni akart - magyarázkodom.
- Nem számít már, most viszont szeretném, ha elmondanád nekem kinél töltötted az éjszakát? - vonja fel a szemöldökét, és azt is szeretném még tudni miért nem tudok a barátodról?
- Ebbe most ne menjünk bele - nyögök fel. - Elkések, ha nem kezdek el készülni - mutatok a szobám felé. - Ígérem, majd mesélek, de nem most - hazudom. Eszem ágába sincs említést tenni Harry-ről.
- Később úgyis kiszedem belőled - teszi karba kezeit. - Nem menekülhetsz előlem.
- Programom van - nézek vissza rá a lépcsőről. - Bocs.
- Hát persze, örökké úgysem leszel képes titkolózni előttem, ha nem tőled tudom meg, elhiheted, hogy gondolkodás nélkül kérdem meg Neal-t, majd keresem meg az illetőt - makacskodik, mire nekem az egekbe szökik a pulzusom, hiszen tudom, hogy igazat mond, képes rá.
- Elmondom, de nem ma - hagyom rá.
Elképzelésem sincs, hogy fogok ebből kimászni, de semmiképp sem engedhetem, hogy Harry találkozzon anyával. Az is igazán kínos, amikor a pasid mutatod be a szüleidnek, de ha az illető, nem is a barátod, csak a pótlékod, vagy mi a fenéd, akkor ezerszer rosszabb és kizárt, hogy én kiteszem magam ennek és Harry-t.
A szobámba érve, egyből a fürdőbe veszem az irányt. Fél órám van elkészülni, ami engem nézve kizárt dolog.
Öt perce el kellett volna indulnom, de én még mindig a szobámban ücsörgök egy száll törölközőben. Tudom, hogy csak magamnak keresem a bajt, de ha már lekéstem az óra kezdetét semmi kedvem késve beesni az ajtón, hogy mindenki engem bámuljon és őszintén azt sem igazán tudom mit mondjak Harrynek, hogy csak úgy leléptem. Nem tudom, hogy érdekelni fogja-e a dolog vagy csak én dramatizálom túl az egészet, de eddig még sosem voltam ilyen helyzetben szóval senki sem lepődhet meg rajta, hogy kicsit bepánikoltam. Na jó inkább nagyon. Ahogy reggel felébredtem és észrevettem a helyzetünket abban a pillanatban még biztonságban éreztem magam, aztán a semmiből fejbevágott a tudat, hogy mit is csinálok. Be kell vallanom, hogy amikor belementem az egészbe nem igazán gondoltam teljesen át a helyzetet. Nem, egyáltalán nem bánom az egészet, mivel annak ellenére, hogy néha teljesen bepánikolok tőle sokkal jobban érzem magam, csak fura az egésze. Néha úgy érzem, mintha barátok lennénk extrákkal és ha jobban belegondolunk, akkor így is van, ezzel csak annyi a gond, hogy ez sosem végződik jól. Könyvek, filmek, sorozatok, való élet ahol az egyik fél mindig felülírja az érzéseit. Tisztában vagyok vele, hogy a mi helyzetünk teljesen más, hiszen mindketten szerelmesek vagyunk, de attól még tartok tőle, hogy az egyikünk elgyengül majd, csak remélni tudom, hogy az nem én leszek, mivel nem bírnám ki azt a fájdalmat is. Belegondolni is rossz lenne, hogy egyik pasi sem engem akar... Nem, elég! Ez nem fog megtörténni, ha meg mégis, akkor véget vetünk az egésznek és mindenki megússza fájdalom nélkül.
Vizes hajamba túrva lépek a szekrényemhez majd veszek ki belőle egy pólót és hozzá illő fekete nadrágot. A sminkkel nem igazán bajlódom, mivel csak egy órám lesz ezen kívül, viszont tudom, hogy utána faggatáson fogok részt venni, ahol nem egyszer fogok majd végigsimítani az arcomon idegességemben, amivel csak elcseszném az egész sminkem, szóval inkább kihagynám. Nikki le fog támadni, ahogy utána Neal is, este pedig anya is folytatni fogja, hacsak nem szabadulok meg tőle valahogy, viszont azt nem hiszem, hogy képes lennék még egy ottalvós bulira Harryvel. Nikki pedig el lesz foglalva Evannel.
A táskám felkapva lépek ki az ajtón, mielőtt még a következő órám is lekésném, ám a sors megint közbeszól.
- Eltűntél! - szólal meg egy mély hang, aminek a következtében kiesnek a kezemből a kulcsok és a pulzusom is az egekbe szökik. Harry az oszlopnak dőlve bámul, miközben ajkára halvány mosoly kúszik bénázásom miatt.
- Én csak... - kezdek bele, de egy legyintéssel belém foljtja a szavakat.
- Nem kell magyarázkodnod Hayley, nem azért jöttem, csak tudni szerettem volna, hogy jól vagy - néz a szemeimben.
- Semmi bajom, azon kívül, ha nem sietek akkor a következő órám is lekésem - túrok a hajamba. - Mi lenne, ha ezt sétálva folytatnánk? - mutatok az egyetem irányába.
- Miért vagy ilyen feszült? - szollal meg miután elindulunk. - Ne próbáld tagadni az egész testedből csak úgy árad a feszültség - teszi hozzá, mielőtt még letagadhatnám.
- Én csak nem tudom, hogy nézzek a szemébe, anélkül, hogy ne lássa mennyire összetört a tegnapi üzenetével - sóhajtok fel. - Ismerem és tudom, hogy meg fogja kérdezni ki vagy, vagy ha nem is teszi, akkor majd a folyosón lát meg minket. Meg kell neki magyaráznom az egészet, csak nem szeretném, hogy az jöjjön le neki, hogy beléd vagyok szerelmes, nem pedig belé, bár kit akarok áltatni, egyszer sem vette észre, hogy szeretem próbálkozzak bármennyire is - nevetek fel fájdalmasan.
- Erről már beszéltünk - fordít maga felé. - Nem biztos, hogy olyan rossz lenne, ha ezt feltételezné. Nem ismerem ez igaz, viszont magamból kiindulva mondom. Ha nekem tetszik valaki és úgy érzem ő mást szeret, akkor féltékeny leszek az adott személyre, ha ő is érez irántad valamit, akkor észre fogod venni.
- Akkor Summer, hogy nem jött még rá? - csúszik ki a számon. - Bocsánat... - teszem hozzá gyorsan - én nem akartam csak kicsúszott.
- Ne kérj bocsánatot, tegnap én is mondtam dolgokat, amiket nem kellett volna - vonja meg a vállát. - A kérdésedre a válasz pedig szerintem észrevette csak figyelmen kívül hagyja, mert neki Neal jön be vagy túl vak. Bár szerintem az előbbi valósághűbb.
- Elcseszett egy helyzet a miénk, Harry - fordulok sarkon, majd indulok tovább, mielőtt ismét gondolkodni kezdenék, aminek következtében valószínűleg könnyekben törnék ki.
- Szabad megtudnom hol voltál, kisasszony? - hallok meg egy ideges hangot, mire ijedten ugrok egyet. Tekintetem anyára vezetve próbálok meggyőződni róla mennyire vagyok nagy bajban. Dühös, viszont látok még valamit a szemeibe, ami megnyugvással tölt el. - Ne nézz rám ilyen nagy szemekkel, mert semmit sem érsz el. Pontosan tudod mi bánt. Tisztában vagyok vele, hogy már nem vagy kislány, viszont amíg itt laksz velem elvárom tőled, hogy közöld velem, ha nem töltöd itthon az éjszakát, és ezt te tedd meg ne kérj meg rá helyetted valakit.
- Tudom, anya - sóhajtok fel. - Hidd el szólni akartam, csak elaludtunk és mikor felébredtem, akkor már Neal szólt, hogy elrendezte a dolgokat. Hidd el nem így terveztem, sosem kérnék tőle ilyet, sőt én nem is tudtam róla, csak Nikki mondta neki, hogy leléptem és gondolom csak segíteni akart - magyarázkodom.
- Nem számít már, most viszont szeretném, ha elmondanád nekem kinél töltötted az éjszakát? - vonja fel a szemöldökét, és azt is szeretném még tudni miért nem tudok a barátodról?
- Ebbe most ne menjünk bele - nyögök fel. - Elkések, ha nem kezdek el készülni - mutatok a szobám felé. - Ígérem, majd mesélek, de nem most - hazudom. Eszem ágába sincs említést tenni Harry-ről.
- Később úgyis kiszedem belőled - teszi karba kezeit. - Nem menekülhetsz előlem.
- Programom van - nézek vissza rá a lépcsőről. - Bocs.
- Hát persze, örökké úgysem leszel képes titkolózni előttem, ha nem tőled tudom meg, elhiheted, hogy gondolkodás nélkül kérdem meg Neal-t, majd keresem meg az illetőt - makacskodik, mire nekem az egekbe szökik a pulzusom, hiszen tudom, hogy igazat mond, képes rá.
- Elmondom, de nem ma - hagyom rá.
Elképzelésem sincs, hogy fogok ebből kimászni, de semmiképp sem engedhetem, hogy Harry találkozzon anyával. Az is igazán kínos, amikor a pasid mutatod be a szüleidnek, de ha az illető, nem is a barátod, csak a pótlékod, vagy mi a fenéd, akkor ezerszer rosszabb és kizárt, hogy én kiteszem magam ennek és Harry-t.
A szobámba érve, egyből a fürdőbe veszem az irányt. Fél órám van elkészülni, ami engem nézve kizárt dolog.
Öt perce el kellett volna indulnom, de én még mindig a szobámban ücsörgök egy száll törölközőben. Tudom, hogy csak magamnak keresem a bajt, de ha már lekéstem az óra kezdetét semmi kedvem késve beesni az ajtón, hogy mindenki engem bámuljon és őszintén azt sem igazán tudom mit mondjak Harrynek, hogy csak úgy leléptem. Nem tudom, hogy érdekelni fogja-e a dolog vagy csak én dramatizálom túl az egészet, de eddig még sosem voltam ilyen helyzetben szóval senki sem lepődhet meg rajta, hogy kicsit bepánikoltam. Na jó inkább nagyon. Ahogy reggel felébredtem és észrevettem a helyzetünket abban a pillanatban még biztonságban éreztem magam, aztán a semmiből fejbevágott a tudat, hogy mit is csinálok. Be kell vallanom, hogy amikor belementem az egészbe nem igazán gondoltam teljesen át a helyzetet. Nem, egyáltalán nem bánom az egészet, mivel annak ellenére, hogy néha teljesen bepánikolok tőle sokkal jobban érzem magam, csak fura az egésze. Néha úgy érzem, mintha barátok lennénk extrákkal és ha jobban belegondolunk, akkor így is van, ezzel csak annyi a gond, hogy ez sosem végződik jól. Könyvek, filmek, sorozatok, való élet ahol az egyik fél mindig felülírja az érzéseit. Tisztában vagyok vele, hogy a mi helyzetünk teljesen más, hiszen mindketten szerelmesek vagyunk, de attól még tartok tőle, hogy az egyikünk elgyengül majd, csak remélni tudom, hogy az nem én leszek, mivel nem bírnám ki azt a fájdalmat is. Belegondolni is rossz lenne, hogy egyik pasi sem engem akar... Nem, elég! Ez nem fog megtörténni, ha meg mégis, akkor véget vetünk az egésznek és mindenki megússza fájdalom nélkül.
Vizes hajamba túrva lépek a szekrényemhez majd veszek ki belőle egy pólót és hozzá illő fekete nadrágot. A sminkkel nem igazán bajlódom, mivel csak egy órám lesz ezen kívül, viszont tudom, hogy utána faggatáson fogok részt venni, ahol nem egyszer fogok majd végigsimítani az arcomon idegességemben, amivel csak elcseszném az egész sminkem, szóval inkább kihagynám. Nikki le fog támadni, ahogy utána Neal is, este pedig anya is folytatni fogja, hacsak nem szabadulok meg tőle valahogy, viszont azt nem hiszem, hogy képes lennék még egy ottalvós bulira Harryvel. Nikki pedig el lesz foglalva Evannel.
A táskám felkapva lépek ki az ajtón, mielőtt még a következő órám is lekésném, ám a sors megint közbeszól.
- Eltűntél! - szólal meg egy mély hang, aminek a következtében kiesnek a kezemből a kulcsok és a pulzusom is az egekbe szökik. Harry az oszlopnak dőlve bámul, miközben ajkára halvány mosoly kúszik bénázásom miatt.
- Én csak... - kezdek bele, de egy legyintéssel belém foljtja a szavakat.
- Nem kell magyarázkodnod Hayley, nem azért jöttem, csak tudni szerettem volna, hogy jól vagy - néz a szemeimben.
- Semmi bajom, azon kívül, ha nem sietek akkor a következő órám is lekésem - túrok a hajamba. - Mi lenne, ha ezt sétálva folytatnánk? - mutatok az egyetem irányába.
- Miért vagy ilyen feszült? - szollal meg miután elindulunk. - Ne próbáld tagadni az egész testedből csak úgy árad a feszültség - teszi hozzá, mielőtt még letagadhatnám.
- Én csak nem tudom, hogy nézzek a szemébe, anélkül, hogy ne lássa mennyire összetört a tegnapi üzenetével - sóhajtok fel. - Ismerem és tudom, hogy meg fogja kérdezni ki vagy, vagy ha nem is teszi, akkor majd a folyosón lát meg minket. Meg kell neki magyaráznom az egészet, csak nem szeretném, hogy az jöjjön le neki, hogy beléd vagyok szerelmes, nem pedig belé, bár kit akarok áltatni, egyszer sem vette észre, hogy szeretem próbálkozzak bármennyire is - nevetek fel fájdalmasan.
- Erről már beszéltünk - fordít maga felé. - Nem biztos, hogy olyan rossz lenne, ha ezt feltételezné. Nem ismerem ez igaz, viszont magamból kiindulva mondom. Ha nekem tetszik valaki és úgy érzem ő mást szeret, akkor féltékeny leszek az adott személyre, ha ő is érez irántad valamit, akkor észre fogod venni.
- Akkor Summer, hogy nem jött még rá? - csúszik ki a számon. - Bocsánat... - teszem hozzá gyorsan - én nem akartam csak kicsúszott.
- Ne kérj bocsánatot, tegnap én is mondtam dolgokat, amiket nem kellett volna - vonja meg a vállát. - A kérdésedre a válasz pedig szerintem észrevette csak figyelmen kívül hagyja, mert neki Neal jön be vagy túl vak. Bár szerintem az előbbi valósághűbb.
- Elcseszett egy helyzet a miénk, Harry - fordulok sarkon, majd indulok tovább, mielőtt ismét gondolkodni kezdenék, aminek következtében valószínűleg könnyekben törnék ki.
&&&
Harry végig velem jött, pedig ő be se kellett jöjjön. Az utolsó mondatom óta én meg sem szólaltam egész úton, viszont bármit megadtam volna, annak érdekében, hogy megtudjam mi jár az ő fejében. Nem kellett rá tekintenem ahhoz, hogy tudjam engem néz, és próbál olvasni rólam. Ezt mindig megérzem, mivel ki nem állhatom, ha ezt teszik. Nem szeretem, ha olvasni próbálnak rólam, mivel azt gyengeségnek tekintem. Ha valakinek sikerül annyira kiismerni, hogy ránézésre meg tudja mondani mit gondol, akkor ismeri a gyengeségeidet, amit lehet nem fog kihasználni, viszont a jövő bármit hozhat, amivel ez megváltozhat és akkor ott támad, ahol tudja, hogy fájni fog.
Annak ellenére, hogy Harryvel elég sokat beszélgettünk még mindig úgy érzem, hogy számomra ő egy nagy kérdőjel. Hatalmas falat húzott maga köré és nem igazán érzem azt, hogy be szeretne engedni, legalábbis még biztosan nem. Azt, hogy ő pontosan mit gondol Summer és Neal helyzetéről sosem fejtette nekem ki, általában én vagyok az, aki kiborul és nem tudja magát visszafogni, nem pedig ő. Neki elég ha csak ül egy helybe és egy adott pontot bámul csendben. Nekem sose volt ennyi elég. Mindig ki kellett magamból adjam a gondjaim, vagy sírással vagy beszéddel, de a csend az teljesen felemésztene.
- Hová sietsz ennyire? - szalad utánam Nikki. - Az biztos, hogy nem mész sehová, amíg nem mesélsz nekem egy kicsit. Úgyhogy most szépen beülünk valahová meginni egy kávét, ahol szépen elmeséled nekem ki az a pasi, aki majdnem felfalt a szekrényeknél - vigyorog rám.
- Jó, legyen, de maradjunk az egyetemen, mert utána még találkoznom kell valakivel - sóhajtok fel megadóan.
Nem tudom ebből mi fog kisülni, de megpróbálom valahogy megjegyezni, amit Nikkivel fogok közölni, mert ugyanezt Harrynek is el kell majd mondanom, ha nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy más lesz a történetünk. A hazugság kitalálása sose ment jól, de ebben a pillanatban valahogy mégis csak úgy dőlnek belőlem a szavak, és egyáltalán nem olyan bénán, ahogy azt pár perccel ezelőtt elképzeltem.
- Várjunk - emeli fel a kezét - azt akarod mondani, hogy te Harryvel randizol? Azzal a Harryvel, akiért olyan sok lány odavan, de ő valamiért mindenkit elhajt magától, kivéve ha nem akar egyet szórakozni? Harryvel, akiért mindenki odavan?
- Ni, megmondod nekem, hogy miért ismételed ugyanazt a mondatot kicsit átalakítva? Igen, Harryvel randizom, de ez nem olyan nagy szám - vonom meg a vállam.
- Mi nem olyan nagy szám, drága? - hallok meg egy mély hangot a hátam mögül. Nikki csillogó szemeiből persze egyből leesik ki is áll mögöttem, bár ez a hangjából is észrevehető. - Szia, Harry vagyok - mutatkozik be a velem szemben ülő lánynak. - Elvitte a cica a nyelved, Hayley? - vágódik le mellém vigyorogva.
- Dehogy - nevetek fel zavartan - csak nem számítottam rá, hogy itt vagy mögöttem - nézek rá.
- Talán rólam volt szó? - vonja fel a szemöldökét. Leír róla, hogy az egészet azért csinálja, mert tisztában van vele, hogy zavarban vagyok. Élvezi. De ha játszani akar, akkor azt én is tudok.
- És ha igen? - fektetem kezem a combjára, aminek köszönhetően megrándul a lába. - Amúgy pedig nem rólad volt szó, tudod csajos témák, amikhez a pasiknak semmi köze - kacsintok rá.
- Gyerekek, nem mintha zavarni akarnék, de azt hiszem elég jól érezhető közöttetek az a bizonyos szikra, és kezdem azt érezni, hogy talán útban vagyok, amúgy Nikki vagyok - int egyet. - És most magatokra hagylak titeket - áll fel. - De ezt majd folytatjuk - szól oda nekem, mielőtt sarkon fordulna.
- Azt hiszem a barátnődet másodjára is sikerült elijesztenem - nevet fel. - Amúgy az előbbit megjegyeztem - kacsint rám. - És garantálom, hogy a bosszúm akkor fog lecsapni rád, amikor nem is számítasz rá.
- Mennyit hallottál abból, amit beszéltünk? - térek a lényegre, figyelmen kívül hagyva a fenyegetését. Elég sok mindent meséltem neki és ha Harry az ajtóban állt, akkor simán hallhatott mindent.
- Eleget - vigyorog. - Tehát jól csókolok, szeretnéd, ha megint bebizonyítanám neked? - hajol hozzám közelebb, mire pír szökik az arcomra. Pont ezt nem lett volna szabad meghallania. De hát a sors ott tesz keresztbe, ahol csak akar. - Vagy inkább szorítsalak a falhoz és úgy tegyem, mint tegnap a szekrényeknél? Jól áll ez a szín.
- Fejezd be - sütöm le szemeim. - Az utolsót nem is én mondtam - suttogom.
- De nem is tagadtad, amikor azt mondta, hogy szexi - simít ki egy elszabadult tincset a szememből. - Nincs abban semmi rossz, ha így gondolod, nézz rám, szeretek úgy kommunikálni másokkal, ha ők a szemembe néznek, és nincs miért zavarba lenned - teszi hozzá.
- Ha azt mondom, igen én is úgy gondolom, akkor leakadsz a témáról? - kérdem halkan, mire a vigyora szélesedik. - Igen, én is annak tartottam, de ez nem jelent semmi - nézek a szemeibe.
- Nekem igen - suttogja, mielőtt az államat megfogva maga felé húzza a fejem, ezzel összeérintve az ajkainkat. Csókja most lágy, érzelmes, egyáltalán nem olyan vad, mint a tegnapiak. Szeretném elengedni magam és a hajába túrni, de nem megy, mert érzem, hogy valami történt, csak azt nem tudom micsoda. - Engedd el magad - motyogja.
Meghúzza az alsó ajkam, aminek következtében sikerül elmélyíteni a csókunkat és azt is eléri vele, hogy leszarjam mi is az oka, hogy ilyen lett egyik percről a másikra. Karjaimat a nyakába akasztva vonom magamhoz közelebb, amit ő egy morgással díjaz. Pár másodperc után a homlokát az enyémnek döntve néz szemeimbe.
- Bevált - suttogja.
- Micsoda? - kérdem értetlenül. - Miről beszélsz?
- Amit reggel mondtam neked. Minket nézett szinte a csók kezdete óta, majd idegesen távozott, abban bízva, hogy senki sem látta őt, de én láttam. Bevált. Féltékeny rám.
- Mi van? - emelem feljebb a hangom, elhúzódva tőle. - Ugye te most viccelsz velem? Én nem akartam ezt, pontosan tudod mi a véleményem erről és most te... - túrok a hajamba idegesen. - Beszélnem kell vele! - állok fel.
- Dehogy kell! - kapja el a kezem és ránt vissza. - Neked most szépen le kell nyugodnod. Nem tettél semmi rosszat és amúgy is az, hogy féltékeny egy baromi jó jel, mi a fenéért vagy kiakadva?
- Mert nem akarom, hogy azt higgye másé vagyok! - kiáltok rá. - Nem hiheti ezt.
- Nyugodj meg, és bízz bennem, tudom mit csinálok - próbálkozik.
- Tudod? Igen? - nevetek fel. - Ha annyira beválna a féltékenységi terved, akkor Summer már legalább ötven csajt kinyírt volna minimum a tekintetével, de ez egyszer sem fordul elő, mindenkire kedvesen néz, még rám is, pedig én egyáltalán nem úgy nézek rá! - tárom szét a karjaim. - Ez egy nagyon rossz ötlet volt.
- Oké, Hayley, én ezt egyszer mondom el neked! A lányok mások, és mi megint mások vagyunk, ti egyből feladjátok és elmenekültök, ha valami történik az általatok kedvelt féllel, és a sarokban ülve rinyáltok, míg valaki össze nem kapar titeket a földről! Mi felhúzzuk magunkat és valószeg miután átgondoltuk az egészet és lenyugodtunk, cselekszünk!
Döbbenten nézek rá. Nem akarom elhinni azt, amit mondott. Hiszen, amit az előbb mondott az rám teljesen igaz. Ezzel sikerült eltalálni azt a pontot, ami ebben a percben a legjobban fáj. Tudom, hogy a Summeres dologgal messzire mentem, de azért nem kellett volna ezt mondania. Pontosan tudom, hogy szerencsétlenség vagyok, aki elmenekül, ahelyett, hogy szembenézne a gondokkal. Akaratom ellenére is könnyek gyűlnek a szemeimbe. Látom rajta, hogy szép lassan realizálja mit is mondott az előbb, de már késő visszavonnia.
- Én... - nem várom meg, hogy befejezze, elrohanok a folyosó felé, majd a kanyar után a hátam a hideg falnak döntöm. Hallom a lépteit, tudtam, hogy utánam fog jönni, de hiába menekülnék egyszer szembe kellene nézzek vele. - Hayley - szólal meg halkan, ahogy egyre közelebb ér hozzám - nézd, ó a francba is. Nem akartam azt mondani, amit mondtam. Viszont azt komolyan gondoltam, amit rólunk mondtam. Lépni fog, csak idő kell neki. Kérlek ne sírj - érinti meg a derekam közelebb húzva magához. Tudom, hogy el kellene őt löknöm, hiszen miatta borultam ki, de az a baj, hogy nem haragudhatok rá olyan dologért, amiben igaza van. Menthetetlen vagyok. Karjaimat a nyakába akasztva bújok hozzá, miközben ő egyik kezével a hátam simogatja, nyugtatásképpen. - Meglátod, hogy minden rendben lesz - puszil a hajamba.
- Nem tudhatod - motyogom a mellkasába.
Annak ellenére, hogy Harryvel elég sokat beszélgettünk még mindig úgy érzem, hogy számomra ő egy nagy kérdőjel. Hatalmas falat húzott maga köré és nem igazán érzem azt, hogy be szeretne engedni, legalábbis még biztosan nem. Azt, hogy ő pontosan mit gondol Summer és Neal helyzetéről sosem fejtette nekem ki, általában én vagyok az, aki kiborul és nem tudja magát visszafogni, nem pedig ő. Neki elég ha csak ül egy helybe és egy adott pontot bámul csendben. Nekem sose volt ennyi elég. Mindig ki kellett magamból adjam a gondjaim, vagy sírással vagy beszéddel, de a csend az teljesen felemésztene.
- Hová sietsz ennyire? - szalad utánam Nikki. - Az biztos, hogy nem mész sehová, amíg nem mesélsz nekem egy kicsit. Úgyhogy most szépen beülünk valahová meginni egy kávét, ahol szépen elmeséled nekem ki az a pasi, aki majdnem felfalt a szekrényeknél - vigyorog rám.
- Jó, legyen, de maradjunk az egyetemen, mert utána még találkoznom kell valakivel - sóhajtok fel megadóan.
Nem tudom ebből mi fog kisülni, de megpróbálom valahogy megjegyezni, amit Nikkivel fogok közölni, mert ugyanezt Harrynek is el kell majd mondanom, ha nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy más lesz a történetünk. A hazugság kitalálása sose ment jól, de ebben a pillanatban valahogy mégis csak úgy dőlnek belőlem a szavak, és egyáltalán nem olyan bénán, ahogy azt pár perccel ezelőtt elképzeltem.
- Várjunk - emeli fel a kezét - azt akarod mondani, hogy te Harryvel randizol? Azzal a Harryvel, akiért olyan sok lány odavan, de ő valamiért mindenkit elhajt magától, kivéve ha nem akar egyet szórakozni? Harryvel, akiért mindenki odavan?
- Ni, megmondod nekem, hogy miért ismételed ugyanazt a mondatot kicsit átalakítva? Igen, Harryvel randizom, de ez nem olyan nagy szám - vonom meg a vállam.
- Mi nem olyan nagy szám, drága? - hallok meg egy mély hangot a hátam mögül. Nikki csillogó szemeiből persze egyből leesik ki is áll mögöttem, bár ez a hangjából is észrevehető. - Szia, Harry vagyok - mutatkozik be a velem szemben ülő lánynak. - Elvitte a cica a nyelved, Hayley? - vágódik le mellém vigyorogva.
- Dehogy - nevetek fel zavartan - csak nem számítottam rá, hogy itt vagy mögöttem - nézek rá.
- Talán rólam volt szó? - vonja fel a szemöldökét. Leír róla, hogy az egészet azért csinálja, mert tisztában van vele, hogy zavarban vagyok. Élvezi. De ha játszani akar, akkor azt én is tudok.
- És ha igen? - fektetem kezem a combjára, aminek köszönhetően megrándul a lába. - Amúgy pedig nem rólad volt szó, tudod csajos témák, amikhez a pasiknak semmi köze - kacsintok rá.
- Gyerekek, nem mintha zavarni akarnék, de azt hiszem elég jól érezhető közöttetek az a bizonyos szikra, és kezdem azt érezni, hogy talán útban vagyok, amúgy Nikki vagyok - int egyet. - És most magatokra hagylak titeket - áll fel. - De ezt majd folytatjuk - szól oda nekem, mielőtt sarkon fordulna.
- Azt hiszem a barátnődet másodjára is sikerült elijesztenem - nevet fel. - Amúgy az előbbit megjegyeztem - kacsint rám. - És garantálom, hogy a bosszúm akkor fog lecsapni rád, amikor nem is számítasz rá.
- Mennyit hallottál abból, amit beszéltünk? - térek a lényegre, figyelmen kívül hagyva a fenyegetését. Elég sok mindent meséltem neki és ha Harry az ajtóban állt, akkor simán hallhatott mindent.
- Eleget - vigyorog. - Tehát jól csókolok, szeretnéd, ha megint bebizonyítanám neked? - hajol hozzám közelebb, mire pír szökik az arcomra. Pont ezt nem lett volna szabad meghallania. De hát a sors ott tesz keresztbe, ahol csak akar. - Vagy inkább szorítsalak a falhoz és úgy tegyem, mint tegnap a szekrényeknél? Jól áll ez a szín.
- Fejezd be - sütöm le szemeim. - Az utolsót nem is én mondtam - suttogom.
- De nem is tagadtad, amikor azt mondta, hogy szexi - simít ki egy elszabadult tincset a szememből. - Nincs abban semmi rossz, ha így gondolod, nézz rám, szeretek úgy kommunikálni másokkal, ha ők a szemembe néznek, és nincs miért zavarba lenned - teszi hozzá.
- Ha azt mondom, igen én is úgy gondolom, akkor leakadsz a témáról? - kérdem halkan, mire a vigyora szélesedik. - Igen, én is annak tartottam, de ez nem jelent semmi - nézek a szemeibe.
- Nekem igen - suttogja, mielőtt az államat megfogva maga felé húzza a fejem, ezzel összeérintve az ajkainkat. Csókja most lágy, érzelmes, egyáltalán nem olyan vad, mint a tegnapiak. Szeretném elengedni magam és a hajába túrni, de nem megy, mert érzem, hogy valami történt, csak azt nem tudom micsoda. - Engedd el magad - motyogja.
Meghúzza az alsó ajkam, aminek következtében sikerül elmélyíteni a csókunkat és azt is eléri vele, hogy leszarjam mi is az oka, hogy ilyen lett egyik percről a másikra. Karjaimat a nyakába akasztva vonom magamhoz közelebb, amit ő egy morgással díjaz. Pár másodperc után a homlokát az enyémnek döntve néz szemeimbe.
- Bevált - suttogja.
- Micsoda? - kérdem értetlenül. - Miről beszélsz?
- Amit reggel mondtam neked. Minket nézett szinte a csók kezdete óta, majd idegesen távozott, abban bízva, hogy senki sem látta őt, de én láttam. Bevált. Féltékeny rám.
- Mi van? - emelem feljebb a hangom, elhúzódva tőle. - Ugye te most viccelsz velem? Én nem akartam ezt, pontosan tudod mi a véleményem erről és most te... - túrok a hajamba idegesen. - Beszélnem kell vele! - állok fel.
- Dehogy kell! - kapja el a kezem és ránt vissza. - Neked most szépen le kell nyugodnod. Nem tettél semmi rosszat és amúgy is az, hogy féltékeny egy baromi jó jel, mi a fenéért vagy kiakadva?
- Mert nem akarom, hogy azt higgye másé vagyok! - kiáltok rá. - Nem hiheti ezt.
- Nyugodj meg, és bízz bennem, tudom mit csinálok - próbálkozik.
- Tudod? Igen? - nevetek fel. - Ha annyira beválna a féltékenységi terved, akkor Summer már legalább ötven csajt kinyírt volna minimum a tekintetével, de ez egyszer sem fordul elő, mindenkire kedvesen néz, még rám is, pedig én egyáltalán nem úgy nézek rá! - tárom szét a karjaim. - Ez egy nagyon rossz ötlet volt.
- Oké, Hayley, én ezt egyszer mondom el neked! A lányok mások, és mi megint mások vagyunk, ti egyből feladjátok és elmenekültök, ha valami történik az általatok kedvelt féllel, és a sarokban ülve rinyáltok, míg valaki össze nem kapar titeket a földről! Mi felhúzzuk magunkat és valószeg miután átgondoltuk az egészet és lenyugodtunk, cselekszünk!
Döbbenten nézek rá. Nem akarom elhinni azt, amit mondott. Hiszen, amit az előbb mondott az rám teljesen igaz. Ezzel sikerült eltalálni azt a pontot, ami ebben a percben a legjobban fáj. Tudom, hogy a Summeres dologgal messzire mentem, de azért nem kellett volna ezt mondania. Pontosan tudom, hogy szerencsétlenség vagyok, aki elmenekül, ahelyett, hogy szembenézne a gondokkal. Akaratom ellenére is könnyek gyűlnek a szemeimbe. Látom rajta, hogy szép lassan realizálja mit is mondott az előbb, de már késő visszavonnia.
- Én... - nem várom meg, hogy befejezze, elrohanok a folyosó felé, majd a kanyar után a hátam a hideg falnak döntöm. Hallom a lépteit, tudtam, hogy utánam fog jönni, de hiába menekülnék egyszer szembe kellene nézzek vele. - Hayley - szólal meg halkan, ahogy egyre közelebb ér hozzám - nézd, ó a francba is. Nem akartam azt mondani, amit mondtam. Viszont azt komolyan gondoltam, amit rólunk mondtam. Lépni fog, csak idő kell neki. Kérlek ne sírj - érinti meg a derekam közelebb húzva magához. Tudom, hogy el kellene őt löknöm, hiszen miatta borultam ki, de az a baj, hogy nem haragudhatok rá olyan dologért, amiben igaza van. Menthetetlen vagyok. Karjaimat a nyakába akasztva bújok hozzá, miközben ő egyik kezével a hátam simogatja, nyugtatásképpen. - Meglátod, hogy minden rendben lesz - puszil a hajamba.
- Nem tudhatod - motyogom a mellkasába.
Sziasztok! Sajnálom a kihagyást, teljesen elmerültem egy olyan világba, amiből minél hamarabb szabadulni akarok, de sajnos még hátra van pár napom. Vizsgaidőszak. A kedvencem egész évben. Nem könnyű, és nagyon elveszi az időd, de ma úgy éreztem be tudom fejezni a részt és sikerült is, pedig tanulnom kellene, de hát még hosszú az éjszaka. A következő rész 25.-e után érkezik majd. Remélem megértitek a késést. Hamarosan jelentkezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése